Steve
Wells becslése szerint az Isten által (vagy parancsára) megölt emberek
száma az Ószövetségben hozzávetőlegesen 2,5 millió fő. Richard Dawkins
így ír az Isteni téveszme című könyvében: „Az Ószövetség Istenéről
joggal mondhatjuk, hogy a létező összes irodalmi mű legkellemetlenebb
figurája, egy féltékenységére büszke, kicsinyes, igazságtalan,
megbocsátani képtelen hatalommániás, bosszúvágyó, vérszomjas etnikai
tisztogató, nőgyűlölő, homofóbiás, rasszista gyermekgyilkos, népirtó,
halálosztó, megalomániás, szadomazochista, szeszélyes, rosszindulatú
zsarnok.”
Mit válaszolhatunk ezekre a felvetésekre?
Elsőként talán azt érdemes tisztázni, hogy büntet-e, illetve büntethet-e Isten.
Ha nem tanulsz vizsgára, és ezért megbuktat a tanár, akkor megbüntetett? Bizonyos értelemeben igen. Mondhatjuk, hogy ez a te tetteidnek a következménye? Igen. Isten végtelenül és irgalmasan szeret minket, ezért ad szabadságot, így viseljük a tetteink következményeit, felelősséggel tartozunk értük. Egy jó szülő neveli gyermekét, ha például azt látja, túl sok időt tölt a számítógép előtt, és ezért nem ismerkedik a kortársaival, nincsenek kapcsolatai stb. akkor nagyon is helyénvaló lehet – és a gyermek hosszú távú fejlődése szempontjából előremutató – a gépelvonás.
Mivel Isten végtelenül igazságos, ha azt állítjuk, hogy sosem büntet, akkor nem is áldhat, jutalmazhat, hiszen akkor már nem lenne igazságos. Például egy deista („gép forog – alkotó pihen”) istenképben ez működőképes modell lehet. Vannak olyan teológusok a katolikus egyházon belül is, akik ezt a modellt követik. Szerintük az imának csak az emberre van visszahatása, a csodák talán az agy öngyógyító képességei miatt történnek. Ezalapján a modell alapján, ha Érted imádkozok, de nem találkozunk, akkor ennek nem volt értelme – hiszen az imám csak önmagamra hatott vissza.
A Biblia egyértelmű tanítása, hogy Isten áld, segít, kegyelmeket ad, ugyanakkor a bűnt bünteti. Ez nem az Ó- és Újszövetség közötti ellentét. Mindkettőben megjelenik Isten irgalma és igazságossága – pl. Ezekiel próféta (Ószövetség): „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él.” (Ez 33,11) de az Újszövetségben is találkozunk Isten büntetésével – legyen az akár halálbüntetés is! – Ananiás és Szafira történetében (ApCsel 5) vagy Heródesre is Isten angyala sújt le (ApCsel 12,23).
A XXI. században sokszor feledésbe merül a bűn és a büntetés közötti szükségszerű kapcsolat, ez a korábbi korokban nem volt kérdéses (lsd. Dosztojevszkij művét: Bűn és bűnhődés). Sokak szerint a börtönbüntetés egyedüli célja a társadalomba való visszailleszkedés. Viszont érdemes feltenni a kérdést az isteni büntetést bírálóknak: vajon tényleg az a magasabb rendű erkölcs, amely a gonoszság feletti ítéletet tekinti erkölcstelennek és nem a bűn büntetlenül hagyását? Olyan világban akarunk élni, ahol az igazságtétel súlyosabb megítélés alá esik, mint a bűnnel és a gonoszsággal szembeni közöny és elnézés?
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kinyilatkoztatás fokozatos volt – mégpedig az ember miatt. A világ fokozatosan tudja a Teremtőjét befogadni. Az Ábrhahámtól Krisztusig megtett út a kinyilatkoztatás útja, Jézusban éri el a csúcsát, a megtestesül Igében, aki bizonyos kérdésekben felülírja az Ószövetséget (lsd. mondatott a régieknek – én azt mondom). Ez persze nem jelenti azt, hogy az Ószövetség ne lenne lényeges, vagy mehetne a kukába! Kierkegaard írja, hogy az Ószövetség könyvei tükrök: ha majom néz bele, nem apostol fog rá visszanézni. Érdekes, hogy Jézus látja az Atya jóságos, szent és tiszta szándékait. Fontos mindig a kontextust megnézni, ez pl. a Harry Potter sorozatban is fontos Piton megítélésénél, hogy elolvastuk-e a 6-7. kötetet, Ha a Harry Potternél megtesszük, légyszi az Ószövetségnek, Isten Igéjének is járjon ki ez. Köszi! Ezenkívül a történelmi kontextusban nem vegytiszták a viszonyok, Isten fokozatosan vezeti a népét. A sokszor antropomorf (Istent emberszerűen ábrázoló) részek (pl. „megbánta, amit tett”; „haragra lobbant”) azt alkalmazkodás pedagógiai módszerét tükrözik, képzeld el, hogy a hároméves gyermekednek magyarázod el a gravitációt! Na most hasonlítsd össze ezt azzal, hogy a gravitációnál végtelenül hatalmasabb Isten ad magáról önközlést!
És még egy szempont: Istennek lehetnek olyan elgondolásai céljai, szándékai, melyek helyesek, bölcsek szentek, de meghaladják a mi felfogóképességünket, még nem értjük őket. Isten bonyolultabb, mint egy kólaautómata, sokszor önmagunkat, barátainkat sem értjük, hát még Istent! A zavarbaejtő szakaszok kapcsán a legalapvetőbb kötelességünk elismerni, hogy zavarba ejtenek, azután lehet szempontokat keresni az értelmezésükhöz. A sorozat következő részében ezt fogjuk tenni.
Endrédy Balázs
Köszönet Ádám Miklós atyának a témabeli konzultációkért!
felhasznált és ajánlott irodalom:
- Szabados Ádám: Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg?
- Eric A. Seibert: Recent Research on Divine Violence in the Old Testament (with Special Attention to Christian Theological Perspectives)