Újabb néhány kérdésre szeretnék válaszolni a párbeszéd szándékával, de mielőtt ezt megtenném fel kell hívnom egy problémára a figyelmet. Ahogy az látszik is, sok esetben a kérdezőnek az okoz problémát, hogy mi – ti. katolikusok – rosszul értelmezzük azt, amit ők – ti. reformátusok – állítanak. Magas labda lecsapásával lenne ekvivalens, ha azt írnám, hogy az érzés kölcsönös. A református hitvédelmi oldalon feltett kérdések nagy részéből ugyanis kitűnik, hogy azok írója nem érti jól a katolikus teológiát. Nem akarván elkövetni ezt a hibát, ebben a cikkben tartózkodom attól, hogy én határozzam meg mit tanít a Református Egyház, sokkal inkább arra koncentrálok, hogy megpróbáljam megértetni a Katolikus Egyház tanítását az olvasóval. Lássuk hát.
Miért állítják a katolikusok, hogy a katolikus hagyomány szükséges volt ahhoz, hogy felismerjék a kánont a IV. században, ha ezek a zsinatok soha nem valami szóbeli apostoli hagyományra alapozták döntéseiket, hanem különböző kritériumokat állítottak fel a kanonicitás kapcsán (mint pl. használat, apostoliság, ortodoxia, antikvitás stb.)?
A kérdésből kitűnik, hogy a kérdező nem érti a „hagyomány” szó jelentését. Ahogy bölcsen megállapítja, a zsinatok különböző kritériumokat állítottak fel az egyes könyvek kanonicitásának eldöntéséhez, és fel is sorolja ezeket: mely könyveket használta a keresztény közösség az addig eltelt századok során, mely könyvek vezethetők vissza az apostolok tekintélyéhez, mely könyvek tanítása ortodox (azaz az Egyház ősi, hagyományos hitével megegyező). Ezek a szempontok tehát éppen a hagyomány szempontjai, hiszen olyan tudást feltételeznek, amelyek nincsenek leírva a Szentírásban, hanem éppen áthagyományozódás során őrizte meg a keresztény közösség az apostoli kor óta eltelt évszázadok alatt. Ráadásul ezt a tudást tévedhetetlennek feltételezik a zsinati atyák, hiszen ez alapján döntenek a kánonról. Sőt, maga a zsinat is a Szent Hagyomány része, hiszen arról hivatott dönteni, amit a Szentírás explicit módon nem, vagy nem egyértelműen tanít. (Ezért nincs például zsinati határozat Jézus feltámadásáról, de arról már igen, hogy nem kell körülmetélkednie annak, aki keresztény lesz.)
Tehát aki elfogadja a Szentírás szövegeinek kánonját, implicit módon hitet tesz a hagyomány szükségessége és tévedhetetlensége mellett.
Ezért állítjuk mi, katolikusok, hogy a kánon meghatározásához szükséges volt a hagyomány tévedhetetlensége.
Miért állítják a katolikusok, hogy a Sola Scriptura tana azt jelenti, hogy a Szentírás az egyetlen tekintélyünk, ha a protestáns hitvallások soha nem így definiálták e tant?
Ismételten fel kell rónom a kérdezőnek a pontatlanságát. A ,,Miért állítják a katolikusok…” kezdetű mondat önmagában feltételezne egy hivatkozást arra a dokumentumra, ami alapján mondható, hogy a katolikusok ezt vagy azt állítják. Nincs ilyen, és így nem tudom, hogy honnan ez a meghatározás, amit nehezményez. Elolvasva a Tridenti Zsinat dokumentumait, nem találtam a Sola Scriptura definícióját, ezzel a zsinat nem foglalkozik (valamennyire érthető módon, hiszen számunkra nem hittétel). Amennyire én tudom, maga Luther sem definiálta, csak később, a követői számára kristályosodott ki mint alapelv. Viszont példának okáért a Második Helvét hitvallás így fogalmaz erről a kérdésről: „A Szentírásban van előadva Krisztus egyetemes egyháza számára minden, ami az üdvözítő hitre és az Istennek tetsző élet helyes kialakítására tartozik. Ezért Isten egyértelműen megparancsolta, hogy semmit hozzá ne tegyünk, se belőle el ne vegyünk.” Valamint: “A hit dolgában tehát nem fogadunk el más döntőbírót, csak magát Istent, aki a Szentírás által jelenti ki, hogy mi igaz, mi hamis, mit kell követnünk, vagy mit kell kerülnünk. (lásd Második Helvét hitvallás: „A Szentírásról, Isten igaz igéjéről”, és „A Szentírás magyarázatáról…” c. fejezeteket). Ezt aztán értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja. Ez nekem úgy hangzik, mintha a keresztény tanítás forrása egyedül a Szentírás lenne, amivel nekem lennének logikai fenntartásaim, de hát én katolikus vagyok. Mindenesetre, mivel a Sola Scriptura nem a Katolikus Egyház tanítása, voltaképpen számunkra indifferens, hogy ki hogyan szeretné definiálni.
Miért állítják a katolikusok, hogy a Sola Scriptura tanából következik, hogy mindennek, amit a keresztény ember hisz, explicit módon benne kell lennie a Szentírásban, ha a protestáns hitvallások soha nem állították ezt?
Újra mondom: ki és hol állított ilyet? És: a Sola Scriptura nem a katolikusok hittétele, ezért alapvetően nem nekünk kell meghatározni a tartalmát. Ha a kérdező egyszer beszélgetett egy katolikussal, aki rosszul értelmezte, miért nem igazította helyre az illetőt? Ha pedig hivatalos egyházi megnyilatkozásban talált téves értelmezésre (én ilyet nem találtam), akkor idézze be, hogy lássuk miről van szó. Így tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy maga a kérdező jól értelmezi-e, amit az adott katolikus forrás (ha létezik ilyen) állít a Sola Scripturáról.
Miért állítják a katolikusok, hogy a Katolikus Egyház adta a protestánsoknak a Szentírást, miközben a 4. századi zsinatok résztvevői, melyek a kánonnal foglalkoztak, nem hittek azokban a tanokban, melyekről Róma azt állítja, hogy hinnie kell egy kereszténynek ahhoz, hogy katolikus lehessen és amelyeket állítólag mindig hittek a katolikus egyházban (pl. Mária mennybevétele, pápai tévedhetetlenség stb.)?
Ez a kérdés a katolikusság, sőt a keresztény hittartalmak történelmi alakulásának totális, és élek a gyanúval, hogy szándékos félreértése. Egyrészt katolikus az, aki katolikusnak van keresztelve. Ha nem hiszi, amit az Egyház tanít, attól még katolikus, maximum eretnek (szélsőséges esetben persze kiközösítés alá eshet). Másrészt a negyedik század zsinatainak résztvevőin számon kérni évszázadokkal későbbi tanokat legalábbis amatőr kekeckedés. A hittételeknek van bizonyos fejlődése, ez teljesen természetes, méghozzá két okból: egyrészt egyre mélyebben megértjük Isten titkait, és egyre pontosabban meg tudjuk fogalmazni, amit implicit módon korábban is hittünk (pl. Mária istenanyasága vagy szüzessége) másrészt, mert új és új kérdések merülnek fel, amikre az Egyháznak – a kinyilatkoztatás alapján – választ kell találnia.
Jézus egyértelműen nem tanított például a lombikbébi-eljárásról, sem a gumióvszer használatáról, hiszen ezek az ő korában még nem léteztek. Mivel azonban erkölcsi kérdések, az Egyháznak állást kell foglalnia.
Ennek az egyik legelső példáját maga a Szentírás írja le: amikor az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezetében az apostolok megvitatják, hogy szükséges-e az újonnan megtérőket körülmetélni. Nyilván azért merül fel a kérdés, mert a hívők hitéletét érinti, de Jézus nem mondott semmit róla (sem a Szentírás írott szava, sem az apostoli hagyomány nem őrzött meg erről szóló Jézusi tanítást). Az apostolok tehát döntenek, és a döntésnek tévedhetetlen tekintélye van, ezt maga a szöveg is egyértelműen jelzi: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 15,28). (Ahogy azóta is minden esetben, amikor az apostolutódok összegyűlnek, és hit vagy erkölcs dolgában kötelező határozatot hoznak. Ezt nevezzük egyetemes zsinatnak.)
Emellett ne felejtsük el, hogy a 16. századig egy keresztény egyház volt (oké, igazából a 11. századig, de hogy mi a különbség az eretnekség és a skizma között, abba most nem megyek bele), amelynek négy jelzője volt: egy, szent, katolikus és apostoli. Aki a negyedik században keresztény volt, az egyben katolikus is volt.
Ha Mária mennybevétele apostoli szóbeli hagyomány, miért nem találunk róla sehol sem említést a kereszténység első IV évszázadában?
Senki nem állította, hogy apostoli szóbeli hagyomány. A „Szent Hagyomány” nem csak az apostolok szóbeli tanítását jelenti, hanem az Egyház tévedhetetlen tanításait, amelynek például egyik megnyilvánulási formája, ha évszázadokon át, minden hívő elfogad egy hittételt. A mi hitünk szerint Isten megóvja az Egyházat a tévedéstől ezekben az esetekben. Mária mennybevételét pedig igen korán, keleten már a hatodik, nyugaton pedig a hetedik századtól ünnepelték, de létezik egy irat a 4. század végéről (Transitus Mariae), amely sok legendás részlete mellett régebbi hagyományra is utal ebben a kérdésben. Magyarországon is komoly hagyománya van Mária mennybevételének, ezt mutatja az is, hogy amikor 1856-ban felszentelik az Esztergomi Bazilikát, mint Magyarország, sőt a Habsburg birodalom legtekintélyesebb templomát, senki nem akad fenn azon, hogy a kupolába ékes latin betűkkel fel van írva: ASSUMPTA EST MARIA IN COELUM GAUDENT ANGELI, vagyis: Mária felvétetett a mennybe, örvendeznek az angyalok. Ezért amikor XII. Piusz 1950-ben kimondja dogmaként Mária mennybevételét, lényegében nem mond semmi újat, csupán megerősít egy évszázadok óta létező hittételt.
Hodász András