Ahogy ígértem, most néhány konkrét sztorit vizsgálunk meg.
Megkeményítem a fáraó szívét
3Ám én megkeményítem a fáraó szívét, és sok jelet meg csodát művelek majd Egyiptom földjén. 4Mivel a fáraó nem fogszavatokra hallgatni, azért kinyújtom kezemet Egyiptom ellen, keményen megbüntetem, és úgy vezetem ki seregemet, népemet, Izrael fiait Egyiptomból. (Kiv 7,3-4)
A tíz csapást megelőzi Mózes és a fáraó beszélgetése, amelyben akadhat egy érdekes momentum:
Ha Isten keményíti meg a fáraó szívét, mennyire vonható felelősségre tettéért?
Az egyik értelmezési opció Izrael azon tapasztalata, hogy minden Isten, Jahve akaratából történik. Mit látnak? Megkeményedik a fáraószíve. Ki keményítette meg? Az Úr. Ennek az értelmezésnek a tanulsága, hogy a dolgok végső oka Isten, semmi sem történik az ő akarata, beleegyezése nélkül. Ezzel az Úr imájában is találkozunk: „ne vígy minket a kísértésbe.” A kérés nyilván nem azt jelenti, hogy Isten visz bele kísértésbe, bűnbe, hanem mivel Ő mindenek felett Úr, kísértés sem történhet nélküle, a gonosz lélek felett áll, a szabad akarat által megengedi, hogy kísértésbe essünk.
De nem ez az egyetlen lehetőség. Emberi tapasztalat, hogy minél inkább győzködök valakit, annál makacsabb lesz, és köti az ebet akaróhoz, nem hajlandó engedni. Például tudom, hogy nem szereted az eperfagyit, de ha elmondom 10-szer, hogy egyél már belőle, az nem fogja meghozni a kedved. (Ha mégis, írj és küldök!) Ebben az értelmezésben Istennek sem az a célja, hogy megkeményítse a fáraó szívét, mégis tudja már előre, hogy a győzködés hatására ez fog történni. Az iskolába tartó tanártól kérdezték, hová megy. „Megyek a borsót falra hányni” – hangzott a felelet. Nyilván nem ez volt a tanár célja, mégis tudta, ez fog történni.
Népeket űz ki Isten?
„Erről tudjátok meg, hogy élő Isten van köztetek, s hogy biztosan elűzi előletek a kánaániakat, hettitákat, hivvitákat, perizitákat, girgasitákat, amoritákat és jebuzitákat: az Úrnak, az egész föld Urának ládája átkel előttetek a Jordánon.” (Józs 3,10-11)
Fontos feladat megnézni a szövegkörnyezetet: Józsue interpretálja az Úr szavait. Az Úr egyszer sem mondja, hogy űzze ki a népeket,mindig csak értelmezi így:
Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma elkezdelek naggyá tenni egész Izrael szemében, hogy így megtudja: veled vagyok, amint Mózessel vele voltam. 8De parancsold meg a szövetség ládáját vivő papoknak: Mihelyt a Jordán vizéhez értek, magában a Jordánban álljatok meg.” 9Józsue tehát így szólt Izrael fiaihoz: „Gyertek és halljátok az Úr, a ti Istenetek szavát!” 10Aztán így folytatta Józsue: „Erről tudjátok meg, hogy élő Isten van köztetek…. (Józs3,7-10)
A könyv szent szerzője valamit ki akar fejezni a kommunikációs síkok szétválasztásával: 1) Isten – Józsue; 2) Józsue – választott nép; 3) választott nép – többi nép. Józsue könyvében azt láthatjuk, hogy bár Isten szándéka, hogy az Ígéret földjét népének adja, de a konkrét megvalósulás hogyanjáért Józsuénak kell vállalnia a felelősséget.
Fontos megvizsgálni a történelmi kontextust, amelyben a mű keletkezett. Ahogy Römer írja, a szöveg jelentős asszír befolyást mutat. A Kr.e. 7. század második felében az istened erősségének az a mértékegysége, hogy mennyi embert képes megölni, hiszen ez mutatja hatalmasságát. E megközelítés szerint a mű azt szeretné hangsúlyozni, hogy Jahve bármelyik asszír istenségnél nagyobb, viszont ez azzal jár, hogy Jahve olyan harciassá válik, mint Assur.
Persze, az árnyaláshoz fontos további szempontokat is megnézni – amire ennek az írásnak a keretei nem elégségesek –, pl. hogy a születő egyház hogy tekint az eseményre: „Ezt örökölték atyáink, és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől.” (ApCsel 7,46)
Amikor medvék 42 gyermeket tépnek szét
„Onnan [Elizeus] elment Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, fiatal fiúk jöttek ki a városból,és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz! Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az ÚR nevében. Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.” (2Kir2,23-24)
Ennél az első olvasásra furcsa történetnél a kontextus és az eredeti (héber) szöveg vizsgálata lesz segítségünkre. Először is érdemes tisztázni, hogy Elizeus kopaszsága – ami a csúfolás tárgya – nem egyszerűen egy idősödő ember tulajdonsága, hanem Illés prófétához fűződő viszonyának, gyászának (Illés ekkor már a mennybe vétetett!) kifejezőeszköze. Ez fontos részlet, a próféta nyílt elutasításával magát az Urat is elvetik. Valószínűleg nem gyermekekről, hanem fiatal fiúkról (נְעָרִ֤ים), kamaszodó fiatalokról van szó. „Menj föl, kopasz!” – mondják, s a ugyanazt a szót használják, amelyet a szöveg korábban Illés felvétetése kapcsán. Így arra utalhatnak, hogy Elizeus is menjen oda, ahova Illés ment, ragadtasson el, haljon meg, így a gyermekek gúnyolódása sokkal többet jelent egyszerű csúfolódásnál.
Ha jobban érdekel a téma, gyere el a következő „Isteni erőszak az Ószövetségben” alkalmunkra!
Felhasznált irodalom:
- Römer,T.; 2013 Dark God: Cruelty, Sex, and Violence in the Old Testament (3d ed.; trans. S. O’Neill; New York: Paulist [orig. 2009])
- Szabados Ádám: Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg?
- Eric A. Seibert: Recent Research on Divine Violence in the Old Testament (with Special Attention to Christian Theological Perspectives)
Hálásan köszönöm Ádám Miklós atya segítségét!