Kis híján naponta kapom meg, hogy miért hívnak minket, katolikus papokat atyáknak, ha egyszer Jézus maga mondja, hogy ne hívassuk magunkat így (Mt 23,9). Mivel már nagyon unom (ez ugyanis kb. olyan szintű kérdés, mint pl. hogy miért nem hívjuk Jézust ajtónak, mikor maga mondja magáról, hogy ő az ajtó (Jn 10,9)), itt az idő, hogy egyszer s mindenkorra tiszta vizet öntsünk a pohárba. Mindenekelőtt szeretnék tenni néhány javaslatot, hogy hogyan értelmezd az igehelyeket, amiket olvasol: 1) mindig nézd meg a kontextust, sose ragadj ki egyetlen mondatot! 2) nézd meg az eredeti (görög) szöveget! 3) próbáld meg használni a jó öreg szürkeállományt, ha már az Úr kegyelméből megkaptad a teremtés hajnalán!
Lássuk! Mi ennek az igehelynek a kontextusa? Jézus azokat a farizeusokat ostorozza, akik szerettek kitűnni a tömegből, szerették, ha mutogathatták vallásosságukat (“szélesre szabták imaszíjukat”), és különösen szerették, ha az emberek megtisztelő címeken szólították őket. (Ez a rangfetisizmus nálunk, Magyarországon sem ismeretlen.) Akinek a rang a minden, és elvárja az emberek elismerését pusztán azért, mert ő milyen pozícióba jutott, az rossz úton jár. Ezt az értelmezést erősíti, hogy Jézus azt is mondja, hogy mesternek és tanítónak se hívjunk senkit, de én még nem hallottam olyat, hogy ezt valaki felrótta volna mondjuk egy általános iskolai tanárnak vagy éppen egy gázszerelőnek. Második lépés: az eredeti görög szöveg. Merthogy, ugye, Jézus nem magyarul beszélt. Jézus a “patér” szót használja, ami azt jelenti, hogy ‘apa’. Szóval, ha tényleg szó szerint akarjuk értelmezni ezt az igeszakaszt (szerintem amúgy nem kell, de ha szeretné valaki), akkor nem ránk, katolikus papokra vonatkozik a tiltás, hanem minden apukára. Ez pedig nyilván nonszensz. (Vagy mégsem?:))
Plusz érdekesség, hogy legjobb tudomásom szerint csak a magyar nyelvben alakult ki az apa/atya megkülönböztetés. Az olasz “padre”, az angol “father”, a német “vater” stb. mind egyaránt használható a vér szerinti apára is és a papra is. Szóval úgy is lehetne fogalmazni, hogy a kérdésfelvetés hungarikum, de nem olyan, amire büszkének kéne lennünk. Végül jöjjön a harmadik lépés: használjuk az agyunkat – mi következik mindebből? No, ezt a részt már rátok bízom!